Szeptember 29: Millcreek Canyon

A vasárnapi magyar buli után úgy döntöttünk, ha már egyszer ott járunk, érdemes lenne kicsit körbekocsikázni a Millcreek Canyonban. Már a bejáratnál úgy gondoltuk megérte kimenni ide, de ahogy egyre beljebb haladtunk a kanyonban, egyre inkább erősödött bennünk ez az érzés.

Az út két oldalán mindenhol piknikező helyek, kár volt aggódnunk hogy nem találunk magunknak asztalt. A völgyben végigzubogó hegyi patak mellett gyakorlatilag minden görbe fánál van egy pad, sütögetőhely és milliónyi kis túraútvonal indul fel a hegyekbe. Az összes közül szélességre szerintem ez a legkeskenyebb kanyon, olyannyira, hogy az utak is igencsak európai méretűek, 2 autó éppen elfér a 2 sávban egymás mellett, de néha be kellett húznom a fejem, mert benyúltak az ágak az ablakon.

Mindezek mellett az egész hely gyönyörű, főleg most hogy beköltözött ide is az ősz. Az út mellett még csak sárgulnak a fák, de fent a hegyoldalon már piros-narancssárga-rozsdaszín foltok világítanak, sötétzöld fenyőfákkal megtűzdelve. Mivel az egész hely valahogy szűkebb, így sokkal közelebb érzed magadhoz a vad természetet mint akár a Little vagy a Big Cottonwood Canyonban. Végig letekert ablakokkal utaztunk, olyan ősz-illat volt, hogy alig győztünk betelni vele. :)

Mentünk egy jó darabig, aztán már olyan keskeny volt az út, hogy féltünk, Robert nem birkózik meg azzal ha félig lelógunk az útról, így visszafordultunk. Kaptunk még egy adagot a gyönyörű hegyoldalakból, út fölé hajló sárguló fákból. Egy helyen, amit Log Haven-nek hívnak megálltunk, szépen ki van építve, gondoltuk megnézzük mit lehet itt csinálni. Kiderült, főleg házasodni. Van egy gyönyörű vízesés, ami előtt fotózkodni szoktak a párok, de mikor odaértünk le volt zárva, és ki volt írva hogy fényképezni csak engedéllyel lehet. Ilyet se sok helyen láttam eddig itt Utahban. Rögtön a vízesés mellett van egy szintén magánterületnek kikiáltott és kerítéssel körbevett kis tavacska, kacsákkal meg szép kerttel.

Sétálgattunk egy kicsit, én géppel a kezemben, és egyszer csak odajött egy láthatóan mormon csajszi, hogy kinyitotta nekünk a vízeséses helyet, nyugodtan menjünk fényképezni ha szeretnénk. Kicsit kikerekedett a szemünk, irtó rendes volt tőle, hálálkodtunk és mondtuk milyen szép hely. Kérdeztük télen is nyitva vannak-e, mondta oh persze. Aztán eltűnt egy pillanatra az egyik épületben, és hozott nekünk egy kis kártyát, hogy adjuk le a kijáratnál, és akkor nem kell fizetnünk azért mert bent voltunk a kanyonban. Szóval gyakorlatilag még ő fizetett nekünk. :D Utólag gondolkodtunk rajta mi lehetett, valószínűleg mormon párnak nézett minket, és lehetséges ügyfeleknek, akik majd odamennek házasodni (nem hülyeség, tényleg nagyon szép a hely). Mindig is mondtam Gombinak, hogy jól áll neki az ing, most végre el is hitte, hogy tényleg sokat ad a megjelenéshez, tisztességes mormonnak nézik benne az embert :D

Ezután a kirándulás után kicsit sajnáltam hogy olyanokkal kell foglalkoznunk hétközben mint munka, tanulás, stb...jó lenne még visszamenni ezekre a gyönyörű helyekre csak úgy mondjuk minden másnap, és végigjárni az összes túraútvonalat. Ebbe az őszbe már valószínűleg nem fog beleférni. Na de majd jövőre.