Július 22: Zion- Csapatépítés 3.

Vasárnap volt az utolsó nap amit a Zionban töltöttünk. Reggelinél tervezgettük mi legyen az aznapi program. Amennyire lelkesen tervezgette a társaság előző nap azt, hogy megcsináljuk az un. Angels Landing túrát, annyira valószínűtlennek tűnt, hogy valami lesz belőle. Meleg volt, tömeg volt, és ez egy olyan hely, ahol a szakadék szélén kell sétálgatni, ahol csak láncokba kapaszkodhatsz. Arról nem szólnak az elbeszélések hogy hogyan kivitelezhető a szembeforgalom. Szóval amint felmerült az, hogy esetleg inkább menjünk el fagyizni, a társaság egy emberként szavazta meg a programot.

Mielőtt elindultunk volna, fel kellett szednünk a sátrakat, összepakolni a cuccainkat, legkésőbb 11-kor pedig kiköltözni a kempingből. A délelőtt 11 óra egy mágikus időpont a helyi mókuspopuláció körében. Valahonnan tudják, hogy kik azok akik aznap elhagyják a kempinget, és minden energiájukkal azon dolgoznak, hogy kaját szerezzenek tőlük. Ez nem a "cuki vagyok adj enni" fajta mókus, hanem a "nem figyelsz én meg berágom magam a zsákodba és elviszem amit tudok" típus. Ott rohangáltak körülöttünk amíg reggeliztünk (tehát pakolásról szó nem volt), kilesték mikor hagyjuk a cuccainkat pár percre magukra, és pár pillanat elég volt ahhoz, hogy körbeszimatoljanak, és egy jókora lyukat rágjanak M. zsákjába. 

Érdekes volt, hogy itt is 3 mókus volt, mint előző nap disznómókuséknál, azok szaladgáltak azon a fán, amin mi előző este felállítottuk kezdetleges zuhanyzónkat, és ami benyúlt egészen az asztalunkig. Kezdtük megérteni, miért tartozott minden helyhez egy fém állatdoboz, ami a kaját hivatott megvédeni (mi azt hittük a medvéktől).

Rögtönzött fürdőszobánk

Az állatdoboz

A Zion Nemzeti Park környéke egy nagyon népszerű kirándulóhely. Olyan népszerű, hogy nemrég  épült gyakorlatilag a bejárat elé-köré egy kisváros, ami abból él, hogy rengetegen kíváncsiak azokra a szépségekre amiket mi is láthattunk. Rengeteg étterem, szálloda, és szuvenír bolt áll a városka (egyetlen) főutcáján. Utóbbiak közül a legérdekesebbek azok, amik ásványokat árulnak, mi csak kőboltnak hívjuk őket. A társaság egyetértett abban, hogy egy ilyet meg KELL néznünk mielőtt elnyaljuk azt a fagyit, így megálltunk annál a helynél, amit mi Gombival már előző nap feltérképeztünk. 

Mondanom sem kell, mindent lehetett kapni ami kő, kavics, ásvány, fosszília, vagy ezekből készült ékszer, szobadísz, akármicsoda, és mindezt nagyon-nagyon drágán. Ha csak a felét vettük volna meg azoknak a dolgoknak ami igazán tetszett, akkor is otthagytuk volna minimum az egyikünk fizetését. Aztán meg agyalhattunk volna hova rakjuk a márványpalantírt a sárkányos tartóján, de ez ugye már részletkérdés.

Kőzetvásár

A közös fagyizást is megejtettük, majd úgy döntöttünk, 3 kocsi van, menjünk 3 fele. Egyik autó elindult haza, a másik kirándulni, mi pedig szintén haza, egy kis kitérővel. Még pénteken láttuk ugyanis, hogy van egy csudahely nagyon közel a Zionhoz, Virgin Trading Post a neve. A bűbájos kis faépületekbe első pillanatba beleszerettünk, nem volt kérdés hogy megnézzük magunknak a helyet közelebbről is. 

Egy cseppnyi vadnyugat, egy jó adag üzleti érzékkel, és tádáám, az eredmény egy hangulatos, kellemes pihenőhely a sivatag közepén. És hogy mit is lehet kapni egy ilyen vadnyugati bótban? Hát, kérem amíg mondjuk a Yellowstone-ban minden medve meg bölény, az itt csörgőkígyó, indián és cowboy. 

Nem, ezt nem tudtam megfejteni mi lehet és egyáltalán ???

A hely mégsem ettől volt különleges. 1 dolláros belépőt megvásárolva, bemehettünk ugyanis a faházacskák közé, hogy jobb képeket készíthessek róluk, és volt egy miniállatkert a hátsó udvarban, ahol  állatokat lehetett etetni. Eredetileg szerintem a gyerekek miatt alakították ki, de minket ez egy percig sem zavart. Vettünk répát (amit szintén a boltban lehetett kapni) és szépen végiglátogattuk az udvar összes lakóját: a csacsit, a lámákat, a lovakat, és a két szarvasgidát. Azt hiszem a képek magukért beszélnek. :)

Mondd szépen áááááááá

Innen már csak egy rövid kitérőt tettünk St. George városába. az volt a terv, hogy eszünk valahol ebédet (valami rendes kaját, napok óta először), sétálunk a városban, és úgy indulunk haza. A pokoli hőség úgy módosította a tervet, hogy kiszálltunk a kocsiból, bemenekültünk a légkondis étterembe, megebédeltünk, visszamenekültünk a kocsiba, és ezel úgy döntöttünk, a séta le van tudva. Kicsit körbeautóztunk, de kacsalábon forgó villaövezeteken kívül semmit nem láttunk, így elindultunk haza.

St. George