Június 6: Grand Staircase/Escalante és Capitol Reef

Elérkeztünk a hosszú hétvége utolsó napjához. Reggel kényelmesen összepakoltunk, megreggeliztünk, és elindultunk, hogy egy kis kerülővel ugyan, de még aznap hazaérjünk. Másnap várt minket a munka. A terv az volt hogy átszáguldunk az Escalante National Monument-n, onnan egy kicsit keletre a Capitol Reef Nemzeti Park egyik részén, és onnan indultunk csak fel Salt Lake Citybe. Mikor kihajtottunk a szállás parkolójából, még nem is gondoltuk, hogy milyen hosszú lesz ez az út.

Az út első kis része ugyanaz volt amin előző nap keresztülautóztunk, hogy eljussunk a Calf Creekhez. Mégis, nem tudtuk megállni, hogy ne álljunk meg 1-2 helyen fényképezni, annyira gyönyörű volt a táj.

Ahogy beértünk a vörös sziklák közé, már készítettük a gyomrunkat egy jó kis reggelire. Vasárnap mikor arra autóztunk kifigyeltük, hogy van egy kávéház az egyik kilátóhelyen, és úgy gondoltuk, mindenképpen meg kell ott állnunk, és ha nem aranyárban adják a teát akkor kicsit leülni, nézelődni. Nos, a Kiva kávézó egy remek hely. Van egy nagy fedett, zárt rész, ahonnan minden ablak a kanyonokra néz, és van egy kis terasz is pár asztallal, és első osztályú kilátással. Az árak teljesen elfogadhatóak, egy centtel sem volt semmi drágább egy átlagos városi kávézónál, sőt... Vettünk egy sütit és egy teát, és leültünk, gyönyörködtünk a kilátásban, és pár percre az élet császárainak éreztük magunkat. :)

Innen már nagyjából olyan helyeken vitt az utunk, amit előző nap nem láttunk. Felautózunk annak a kanyonnak a tetejére, ahol a Calf Creeket találtuk, és száguldottunk tovább Boulder felé. Nos, ez az a hely, ahol NEM szabad megállni útközben. Akkor sem ha van benzinkút. És indiánmúzeum. A benzinkútnál nem lehet venni csak pár gallon benzint, és a mosdó sem volt a helyzet magaslatán, vagy tíz percet vártam mire sorra kerültem, mert az egyik WC elromlott.

Az indiánmúzeum pedig maga a megtestesült lenyúlás. 5 dollár a belépő, ami rendben lenne, de összesen egy akkora szoba van berendezve mint a lakásunk, a mellette lévő ajándékbolt kb ugyanakkora alapterületű, és a látnivalók is kb ugyanazok. A kiállítás elég szegényes, és próbálják feldobni pár ismeretterjesztő videóval, de még úgy is hogy leálltunk megcsodálni a különböző alakú és méretű nyílhegyeket, nem töltöttünk el a teremben tíz percnél többet. Az udvaron meg lehet nézni egy indián település maradványait, de igazából nem mond túl sokat, vagy nem tudom, lehet csak mi nem voltunk ásatásra hangolva.

Itt elhatároztuk, hogy összekapjuk magunkat, és most már tényleg megyünk a Capitol Reef felé. Ami ezután következett, hogy gyorsítsuk kicsit a történeten: hegyek, szerpentinek, kilátás a völgyre, hó, hideg, szerpentin, szerpentin, szerpentin. Mire kiértünk a hegyek közül már hányingerem volt - és ezúttal a szó legszorosabb értelmében -a sok kanyargástól. Meg kellett állnunk egy benzinkútnál hogy kicsit jobban legyek. Gombi szerint is brutális volt már, csak neki nem olyan érzékeny a gyomra ezekre a dolgokra. Szóval kis pihenő után indultunk csak el a Capitol Reef Nemzeti Park felé.

Ahogy az már messziről is látszott, ezt a helyet a HATALMAS vörös sziklák uralták. Kicsit olyan volt, mintha kerezsteztük volna az Arches kopárságát, a Canyonlands vörösségével, legalábbis nekünk így tűnt. Mivel már jól benne jártunk a délutánban úgy döntöttünk, nem nézzük meg az egész parkot, csak az un. Scenic drive-t (Panorámautat), és megyünk haza. 

Mielőtt még nekivágtunk volna az útnak, még körülnéztünk a Fruita megállóhelyen. Ahogy a nevéből következtetni is lehet rá, ez a része a parknak azért érdekes, mert gyakrlatilag egy hatalmas gyümölcsös. Lehet ide jönni csak úgy legelni a fákról, az teljesen ingyen van amit megeszel, de szerveznek szedd magad akciókat is, akkor viszont már fizetni kell a gyümölcsért. Ahogy mi láttuk, az egészet egy család üzemelteti. Van pár ló, istállóval, egy kis házikó, gazdasági épületek..szóval egy egész takaros kis farm. 

Persze a házikónak nem tudtunk ellenállni, bármennyire is szorított az idő, muszáj volt megnéznünk. Egyszerűen odáig vagyok ezekért a házikókért, nekem nagyságrendekkel ottohnosabbak mint egy akármilyen mai divat szerint berendezett sokszáz négyzetméteres apartmanok. A ház egyik felét okosan átalakították boltnak, ahol mindenféle biolekvárokból, szörpökből, mézekből, házi sütésű péksüteményből lehetett válogatni - aranyáron. Gondolatban elköltöttük a fizetésünk felét, majd üres kézzel távoztunk. 

A panorámaút bejáratánál befizettük a becsületkasszába a 2 dolláros belépőt, és elindultunk hogy végigautózzunk az egyébként mindenhol agyon dicsért útvonalat. Ok, tényleg gyönyörű volt, de bevallom, nekem kicsit olyan egyforma. Szerintem az lehetett, hogy mire idáig eljutottunk, már láttunk ezerhatvankilenc kanyont, pár vízesést és teáztunk olyan kilátással hogy hűűűűha, ezekhez képest a hatalmas vörös sziklák nem nyújtottak olyan katartikus élményt mint vártam. Persze majd megmondjátok hogy nem vagyok normális, jó dolgomban már meg se látom a szépet, pedig nem így van. Szép volt, csak egyszerűen túl fáradt voltam ahhoz, hogy befogadjak még több gyönyörűséget.

Megegyeztünk, hogy még visszamegyünk a Capitol Reef-be, és akkor nyugisan körbemászkálunk. Aztán elindultunk haza.